MENÜ NYIT
MENÜ ZÁR

Korábbi hírek

MEGTARTOTTUK ÉVES KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÜNKET

A 2020. szeptember 27-i küldöttközgyűlés az első időpontban határozatképes volt. Egyhangúlag elfogadásra került a közhasznú beszámoló, a mérleg, a szakmai beszámoló, a felügyelő bizottság beszámolója, továbbá a lejáró mandátumú elnökség és felügyelő bizottság beszámolója elmúlt öt esztendei munkájáról. Kisebb módosításra került az alapszabály, de a célokat és feladatokat nem érinti. Nem változtattunk a tagdíjainkon sem, azok 2021-ben is megegyeznek a 2017. évivel. Öt esztendőre megválasztásra került az új, öt fős elnökség. Tagjai: Haraszti Gábor elnök, Korompainé Mocsnik Marianna és Borsányi Tibor alelnökök, Korompai Balázs és Szepesi Balázs elnökségi tagok. A három tagú felügyelő bizottság összetétele változatlan, Décsiné Viszmeg Ágota bizottsági elnök, Csontos Erzsébet és Gondos Árpád bizottsági tag. Elfogadásra került a 2020. évi terv is, figyelembe véve a járványhelyzet miatti rendelkezéseket. A közhasznúsági beszámoló rendben feltöltésre került az OBH honlapjára.

FONTOS FELHÍVÁS TAGJAINK SZÁMÁRA — 1.

Az egyéni kijárási korlátozásokat 2020. május 18-ával az egész országra feloldották, de rendezvényeket egyelőre nem hirdetünk. Mindenki csak egyénileg kirándulhat, túrázhat. Evégett a szokásos pünkösd vasárnapi teljesítmény-túránk is elmarad idén.

A pandémia kapcsán született 46/2020. (III. 16.) sz. és a 140/2020. (IV. 21.) sz. Kormányrendeletnek megfelelően hozott elnökség határozat alapján a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület éves küldöttközgyűlését 2020. szeptember 27-én vasárnap tartjuk az Angyalföldi Láng Művelődési Központban. Cím: Budapest XIII. kerület, Rozsnyai utca 3., időpont 10:00 óra, határozat képtelenség esetén 10:30 óra.

Tervezett napirend:
1. Az Elnökség beszámolója a 2019. évi tevékenységről
(mérleg, eredmény kimutatás, közhasznúsági jelentés, szakmai beszámoló).
2. A Felügyelő Bizottság beszámolója.
3. 2020. évi költségvetés és terv – a járványhelyzetnek megfelelően.
4. Tagdíjak megállapítása 2021. évre. Változtatás esetén egyben az alapszabály I. 4. pontjának módosítása.
5. Beszámoló az Elnökség elmúlt öt éves munkájáról.
6. Beszámoló a Felügyelő Bizottság elmúlt öt éves munkájáról.
7. Határozat az Elnökség létszámának öt fősre csökkentéséről – háromnegyedes szótöbbség szükséges – ezzel az alapszabály III. 11.2. pont módosítása.
8. Az eddigi grémiumok lemondása, a levezető elnöki tisztet átveszi a Jelölő Bizottság elnöke.
9. Az Egyesület Elnökségének és Felügyelő Bizottságának megválasztása öt évre.
Titkos szavazás – előtte Szavazatszámláló Bizottság megválasztása.
10. A levezető elnök szünetet rendel el, mely alatt az új elnökség megtartja alakuló ülését, annak során megválasztja az egyesület elnökét és két alelnökét.
11. A levezető elnöki tisztet átveszi a megválasztott elnök.
12. A megválasztott elnökség névsorával az alapszabály III. 11.2.1. pontjának, továbbá az elnök és az alelnökök nevével és címével az alapszabály V. 15. pontjának módosítása.
13. A módosított alapszabály egységes szerkezetbe foglalása.
14. Egyebek.

A küldöttközgyűlést területenként küldöttválasztás előzi meg.
A 2020. évi tagdíjukat határidőben befizetők választhatók és választhatnak.
A megválasztott küldöttek Meghívót és Megbízólevelet kapnak a küldöttközgyűlésre.

2020. szeptember 07-én kerül sor a budapesti, Pest, Komárom–Esztergom és Nógrád megyei, valamint határon túli rendes tagok közgyűlési küldötteinek megválasztására, a székhelyünkön: Budapest XI. kerület, Etele út 59–61., az I. emeleti étkezőben 16:00 órakor, határozat képtelenség esetén 16:30 órakor.
2020.
szeptember 09-én kerül sor a rendes tagok dunántúli közgyűlési küldötteinek megválasztására Dunaújváros-ban, az Intercisa Múzeumban (Városháza tér 4.) 11:30 órakor, határozat képtelenség esetén 12:00 órakor.
2020. szeptember 11-én kerül sor a rendes tagok dunáninneni közgyűlési küldötteinek megválasztására Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban (Kossuth tér 4.) 09:30-kor, határozat képtelenség esetén 10:00 órakor.

A 2015-ben öt évre megválasztott vezetőség megbizatása 2020. november 6-án lejár. Az új elnökséget és felügyelő bizottságot a 2020. szeptember 27-i küldöttközgyűlésen választják majd meg a küldöttek.
Létrehívtam ezért a Jelölő Bizottságot, Pintérné Borbényi Zsuzsanna tagtársunk vezetésével. Személyi javaslataikat hozzá szíveskedjenek legkésőbb 2020. augusztus 28-ig emailben eljuttatni — borbenyizsu@gmail.com

Budapest, 2020. május 19-én

Üdvözlettel

Haraszti Gábor
elnök
+36-20-946-4659
tkme@tkme.hu

 

 

 

FONTOS FELHÍVÁS TAGJAINK SZÁMÁRA — 2.

A Jelölő Bizottság vezetőjeként várom az Ön / Önök szíves személyi javaslatát. Hogy az elvégzendő feladatnak minél megfelelőbb személyeket terjeszthessünk a küldöttközgyűlés elé, javaslataikat az alábbi 20 szempont alapján legyenek szívesek 2020. augusztus 28-áig megtenni. Szeretnénk, ha az Önök javasolt jelöltjei
ezek közül a szempontok közül minél többnek megfelelnének.

Az egyesület elnöke, két alelnöke, két elnökségi tagja, felügyelő bizottság vezetője és két tagja lehetőleg

– agilis, aktív személy legyen

– ismerje az alapszabályunkat

– tevékenykedjék a közművelődés területén

– legyen vezetői gyakorlata

– legyen pályázatírói tapasztalata

– szakmai tevékenységéből kifolyólag ismerjen országosan minél több közművelődési intézmény vezetőt

– ismerje a miénkhez hasonló célkitűzésű, közel álló tevékenységű, nem politikai civil szervezeteket

– legyen a TKME régi, közismert tagja, ő is ismerjen minél több tagtársat

– legyen a kiskönyvtár sorozatunk gyűjtője

– legyen a pecsételős játék jelenlegi, vagy korábbi, elismert résztvevője

– legyen utóbbi évekbeli rendezvényeink (bejárótúra, emléktúra, füzet bemutató séta, teljesítménytúra, kiállítás stb.) szervezője, rendezője, vezetője, résztvevője

– legyen az Egyesületnek tagdíján felüli rendszeres anyagi támogatója

– eddig már szerzett megrendelőt új, átdolgozott, utánnyomott TKM kiskönyvtári kötetre

– eddig már írt, vagy szerkesztett kiskönyvtári kötetet

– eddigi civil országjárása során figyelte bélyegzőink meglétét, javaslatot tett új pecsételőhelyekre

– a felkeresett objektumok illetékeseinek ajánlotta kedvezmény adását, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés kötését

– amennyiben kiállítóhelyen tevékenykedik, saját hatáskörben kedvezményt nyújt tagjaink számára, illetve eredményesen intézkedett annak biztosításáról

– ismeri a 2014-ben indult Mozaik Múzeumtúra mozgalmat

– ismeri az országjárás és a természetjárás alapjait
– legyen elérhető mobiltelefonon és emailben egyaránt

Tájékoztatom Önt/Önöket, hogy a lejáró mandátumú elnökség tagjai közül Fodor István Ferenc úr és Kiss István Péter úr időközben elhunyt, Péczka János alelnök úr pedig nem kíván a továbbiakban funkciót vállalni.

Szeretném, ha a közgyűlés egyéb napirendjéhez küldött írásos előterjesztések mellett a Jelölő Bizottság részletesen indokolt javaslatai is a küldöttek rendelkezésére álljanak, hogy időben felkészülhessenek erre a fontos napirendre. A feladatunk annál sokkal nagyobb jelentőségű, hogy a küldöttközgyűlésen terjesszenek elő személyi javaslatokat. Ott ugyanis néhány óra leforgása alatt több fontos határozatot kell majd meghozniuk a küldötteknek.

Szöveges indoklással, bemutatással ellátott szíves konkrét javaslataikat a saját e-mail címemre várom, a fenti szempontok figyelembe vételével, legkésőbb 2020. augusztus 28-áig beérkezőleg.

Budapest, 2020. május 19-én

Üdvözlettel


Pintérné Borbényi Zsuzsanna

a Jelölő Bizottság elnöke borbenyizsu@gmail.com

__________________________________________

Tájékoztatás

A járványveszély miatt hozott jogszabályok alapján bizonytalan időre, várhatóan szeptember végéig, sajnálatosan el kell halasztanunk az áprilisi küldöttválasztást és a májusi küldöttközgyűlést. Egyébként a 2019. évi mérlegünk készen van, tizenkettőezer forintos pozitív eredménnyel. Hamarosan elkészül a közhasznúsági jelentés és a szöveges beszámoló is. Honlapunkon azonnal közzétesszük az új időpontokat, amint azok kitűzhetők lesznek. Természetesen szünetel a személyes félfogadásunk, de az élet nem állt meg: az esetleges tagdíjelmaradást tessék banki átutalással rendezni. Ugyanígy fogadjuk az új belépéseket is, a honlapunkról letöltött, kiállított, majd szkennelve emailben elküldött belépési nyilatkozattal és a tagdíj összegének számlánkra utalásával. Aki a kiskönyvtárból kíván vásárolni, emailben írja meg a kért sorszámokat, ha van készleten, postázzuk.
Az idegenforgalom kényszerű megtorpanása anyagi gondokat hozhat számunkra, tessék segíteni, pl. újabb kiskönyvtár kötetek megrendekéséhez segíteni a TKME-t. A szerkesztésnek, megjelentetésnek a kijárási korlátozás nem akadálya!
Tisztelettel kérjük adóalany tagtársainkat, ne felejtsék el személyi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünknek felajánlani. A nyomtatványra adószámunkat kell beírniuk: 19000974-2-43.
Ha bármilyen kérdése merül fel, írja meg emailben – tkme@tkme.hu, vagy hívja Haraszti Gábor elnök mobil telefonját: +36-20-946-4659.

Tagságunk szíves türelmét kérjük!

Egyelőre tessék jó egészségben készülni a kijárási korlátozások elmúltával tervezett önálló országjárásokra, olvasni az otthoni szakkönyveket, kiskönyvtári köteteket, figyelni a kulturális információs tévéadásokat, s az egyes múzeumok virtuális tárlatvezetéseit. A saját könyvtár mellett nagy segítség az interneten elérhető ismeretanyag is.

Idén sajnos elmarad pünkösd vasárnapi teljesítménytúránk.

A Magyar Nemzeti Múzeum 2020. szeptember 26-án szombaton tervezi az idei Múzeumok Majálisa rendezvényt megtartani, de természetesen az is a járványhelyzet alakulásától függ.
_____________________________________________________________________________

Véget ért a 2020. évi Utazás Kiállítás!

Ugyan a vírusveszélyre figyelmeztető riasztó médiahírekre tekintettel kevesebb volt a látogató, egyesületünk számára kifejezetten sikeres volt a 43. Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállítás. Idén is jutott idő egy-egy érdeklődővel a beszélgetésre. Múltunk gazdag emlékanyagát két vitrinben tártuk a kíváncsi látogatók elé, egy-egy kép, vagy relikvia emlékeztetett pl. Éri István, Lénárt Judit, Dr. Mélykúti Csaba, Székely Miklós, Zámola Jenő munkásságára. A harmadik vitrinben az utóbbi esztendőkben megjelent kiskönyvtári köteteinket tettük közszemlére. Hetven színes fényképpel dekoráltuk standunk falát, hazánk számos értékes természeti, építészeti stb. emlékét, köz- és magángyűjteményét bemutatva. A jeles személyiségek közül pl. Dr. Dénes György, Erzsébet királyné, Gubányi Károly, Pazeller Jakab, Taródi István, Zákonyi Ferenc munkásságát is felidéztük emléktáblájuk, szobruk, vagy síremlékük ábrázolásával.
Több leendő új bélyegzőhelyről és kiskönyvtári füzet várható megrendelésről tárgyaltunk. A Hungexpoval közös „pecsételjen és nyerjen” játék szelvényeit standunkon kellett a gyűjtőládába dobni, minden játékosnak segítettünk a pecsételőhelyek megkeresésében, bedobás előtt kívánságra ellenőriztük, válaszoltak-e a kérdésekre, ráírták-e elérhetőségüket. Végül azt is megkérdeztük, ismerik-e a logót, amely mind a kilenc pecséten szerepel. Aki nem ismerte, pár szóval elmagyaráztuk neki, s bíztattuk, kezdjen bele immár 42,5 esztendős országjáró játékunkba. Öten álltunk fáradhatatlanul a vásár négy napján a pultban – Kovács Katalin, Molnár Angéla, Borsányi Tibor, Pesti Roland, Haraszti Gábor – közte aktív korú kedves tagtársaink már hónapokkal előre kértek szabadságot ezekre a napokra, hogy segíthessenek. A ki- és visszaköltözésben és a stand berendezésében rajtuk kívül még Déri Károly tagtársunk segített. Hálás köszönet valamennyiüknek!
Köszönet illeti természetesen azt a mintegy ezer érdeklődő látogatót is, különösen a gyermekeikkel érkezőket, akik Csornától Békéscsabáig, Iglótól Röszkéig, Záhonytól Kakasdig, Jászberénytől Székesfehérvárig, Zselíztől Szegedig, Váctól Kiskunfélegyházáig, Bodrogtól Felsőszentivánig, Győrtől Szentesig, Csornától Tamásiig stb. stb. indulva felkeresték pultunkat!
A Hungexpo összesítése szerint 40 országból 280 kiállító, 3000 szakember, 28 900 látogató vett részt a 43. Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállításon.

Megkezdődött a 2020. évi tagdíjak befizetése.

Már rendezheti 2020. évi tagdíját! A tagdíjaink nem változtak. A hétfő délutáni (15-19 óra között) félfogadás alatt megvásárolhatja idén megjelent új kiskönyvtári köteteinket, s a történetünket gazdag fotóanyaggal felidéző Aranykönyvünket is. Örömmel fogadjuk az önzetlen támogatásokat is, ezeket 42 esztendős pecsételős játékunk fejlesztésére fordítjuk. Várjuk a sorainkba belépni szándékozók jelentkezését is! Közhasznú egyesületünk a hazánk szépségeit, értékeit megismerni kívánó polgárokat várja és fogadja! Hasznos információkért kukkantson rá reklám mentes honlapunkra: www.tkme.hu

JEGYEZZE ELŐ!

TOLNAI HEGYHÁT 25-30-35 TELJESÍTMÉNYTÚRÁNK 10. alkalommal: 2020. május 31-én, pünkösd vasárnap került volna megrendezésre, de a járványveszélyre tekintettel sajnos elmarad.

Már lebonyolódtak:
Ferien Szabadidő Nemzetközi Kiállítás Bécsben 2020. január 16—19. www.ferien-messe.at
ITF Utazás Nemzetközi Kiállítás Pozsonyban 2020. január 23—26. www.incheba.sk
Utazás Nemzetközi Kiállítás Budapesten 43. alkalommal 2020. február 27—március 1.
a Hungexpo Kőbányai Vásárváros „A” pavilonjában. A belföldi díszvendég Eger és térsége, a külföldi díszvendég Olaszország. Egyesületünk barter megállapodással önálló sarokstanddal részt vesz a kiállításon, az A pavilon 312E szektorban. Pultunk az A pavilon fedett passzázs felőli oldalához közel, a 13. és a 14. üvegajtó között, azoktól kb. 15-15 méterre található. A közönségnapokon a 2019. évihez hasonlóan speciális helyi pecsételős játékunk is lesz, a nagy kiállítók által felajánlott, s a Hungexpo Zrt. által kisorsolt komoly nyereményekkel. A vidékről vonattal érkezők alkalmi félárú menettérti jegyet válthatnak, melyet a vásárban a MÁV-START kisbuszánál le kell bélyegeztetniük.
____________________________________________________________________________________

2020. évi rendes küldöttközgyűlés és az azt megelőző küldöttválasztás —
a járványhelyzet miatt megváltozott, ez a cikk nem aktuális!

[ Az éves rendes küldöttközgyűlésünket 2020. május 17-én vasárnap 10:00 órakor, határozat képtelenség esetén 10:30-kor tartjuk, helyszín: Láng Művelődési Központ, Budapest XIII. ker., Rozsnyai utca 3.
Tervezett napirend:
1. Az elnökség beszámolója a 2019. évi tevékenységről (mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági jelentés, szakmai beszámoló)
2. A Felügyelő Bizottság beszámolója
3. 2020. évi költségvetés és terv
4. Tagdíjak megállapítása 2021. évre. Változtatás esetén egyben az alapszabály módosítása.
5. Egyebek

A közgyűlést területenként küldöttválasztás előzi meg.
A 2020. évi tagdíjukat 2020. február 29-ig befizetők választhatók és választhatnak.
A megválasztott küldöttek Meghívót és Megbízólevelet kapnak a küldöttközgyűlésre.

  • április 20-án kerül sor a budapesti, Pest, Komárom–Esztergom és Nógrád megyei, valamint határon túli rendes tagok közgyűlési küldötteinek megválasztására, a székhelyünkön: Budapest XI. ker., Etele út 59–61., az I. emeleti étkezőben 16:00 órakor, határozat képtelenség esetén 16:30 órakor.
  • április 22-én kerül sor a rendes tagok dunántúli közgyűlési küldötteinek megválasztására Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban (Városháza tér 4.) 11:30 órakor, határozat képtelenség esetén 12:00 órakor.
  • április 24-én kerül sor a rendes tagok dunáninneni közgyűlési küldötteinek megválasztására Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban (Kossuth tér 4.) 09:30-kor, határozat képtelenség esetén 10:00 órakor. ]

___________________________________________________________________________________

 

SIKERES VOLT JELENLÉTÜNK AZ OMÉK-ON!

Bezárt az 59. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, röviden OMÉK. Egyesületünk pultját nagyon sokan keresték fel a négy nap alatt, sokakkal hosszan beszélgettünk is a sikeres pecsételős országjáró játékunk 42 éves történetéről, a ma is nagy érdeklődéssel kísért kiskönyvtárunkról. Volt látogatónk Alsóbereckiből, Ócsáról, Szegedről, Nádasdladányból, Püspökladányból, Debrecenből, Dunaharasztiból, Ikladról, Gombáról, Tatáról, Karcagról, Áporkáról, Hatvanból, Jászjákóhalmáról, Budaörsről, Tápiószentmártonból, Keszthelyről, Vácról, Aszódról, Bajból, Szentbékkálláról, Záhonyból, Kistelekről, Budapestről stb. Minden kedves érdeklődőnek köszönjük a szíves látogatást! Kár, hogy csak kétévente van OMÉK, számunkra eredményesebb, mint az évről-évre sajnálatosan gyengébb – amellett mind a kiállítóknak, mind a látogatóknak aránytalanul drága – Utazás Kiállítás.

A TKME JELEN VAN AZ OMÉK-on 2019. szept. 26-29 között

A 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon egyesületünk is részt vesz. Helyszín: Hungexpo kőbányai vásárváros, új nevén Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, Budapest X., Albertirsai út 10. Az idei OMÉK mottója: „A magyar föld legjava” Pultunkat a G. pavilonban találja, a 403A szektorban. A passzázs felől belépve az utolsó előtti soron érhet el hozzánk, az Eszterházy Egyetem és a Pannon Egyetem pultja között. A kiállítás csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között tart nyitva. Belépőjegy ára: 1200 Ft, diák 14 éves kortól és nyugdíjas 500 Ft; családi jegy a hétvégén 1000 Ft. Ingyen látogathatják a 14 év alattiak és az előregisztrált diákcsoportok.
A MÁV jegypénztáraknál 50%-os alkalmi menettérti vonatjegy váltható, ezt a MÁV mobilpénztáránál (D pavilon és 25. pavilon között a passzázs mellett) majd le kell bélyegeztetni. Emellett Lőkösháza-Békéscsaba felől a Keleti pályaudvarra tartó gyorsvonatok az OMÉK idején 09:44 – 13:44 között megállnak Kőbánya felső állomáson. Visszafelé is megállnak 14:16 – 18:16 között. A 10-es busz az Örs vezér térről mind a négy nap 10 percenként közlekedik.
A korábbi évekhez hasonlóan hatalmas és sokszínű lesz a kínálat.
Vannak élelmiszer- és állatbemutatók, szakmai konferenciák, gyermekprogramok, előadások a gyermek- és a nagyszínpadon. Várja a látogatókat az A, B, D, F és G pavilon, a Gasztro passzázs, az Őshonos udvar, no meg a Szabad tér a mezőgazdasági gépbemutatóval. A kiállítás honlapja: https://omek.amc.hu

FÉLÁRON UTAZHAT BUDAPESTRE VONATTAL 2019. SZEPTEMBER 28-ÁN, SZOMBATON!

Ingyenes Bryan Adams koncert lesz a Hősök terén 18 órakor. Félárú alkalmi menettérti vonatjegyet vehet az állomási jegypénztárakban ez alkalomra Budapestre, melyet a helyszínen le kell majd bélyegeztetnie. Használja ki a lehetőséget este hat előtti sétára, múzeumlátogatásra!

KÖSZÖNJÜK A SZÍVES TÁMOGATÁST!

A 2018. évi jövedelmük szja 1%-át egyesületünknek felajánlóknak tisztelettel köszönjük a most kapott 148 682 Ft támogatást! 42 esztendős pecsételős játékunk és 34 esztendős egyesületünk fennmaradására fordítjuk!

TOLNAI HEGYHÁT 25-30-35 TELJESÍTMÉNYTÚRA
2019. június 9-én pünkösd vasárnap

Minden eddiginél sikeresebb és népesebb volt a kilencedik alkalommal megrendezett Tolnai-hegyhát teljesítménytúránk. Állandó partnerünk, Kurd Polgármesteri Hivatala, két szorgos munkatárs hölgy közreműködésével idén is kifogyhatatlan terülj-terülj asztalkámmal várta a fáradt beérkezőket, akiket Müller János polgármester úr fogadott és kísért asztalhoz, kávét is kínálva. Idén Faragóné Wágner Nelly elnök asszony személyében Kurd Német Nemzetiségi Önkormányzata is önzetlen partnerként jelentkezett: két ízben hirdetést finanszíroztak a Dombóvári Szuperinfóban, s a Papdi kápolnánál ásványvízzel és müzlivel, az őskori sáncon, a Wosinsky Mór emlékoszlopnál pedig almával és süteménnyel lepték meg az ellenőrzőponthoz érkezőket.
Az útvonalak bejárását és kijelölését, a startnál való indítást, a célban való fogadást, a starttól a célba történő csomagszállítást, az annafürdői ellenőrzést Borsányi Tibor, Haraszti Gábor, Illés Ferenc, Kovács Katalin, Lakatos Miklós, Lux György, Pesti Roland TKME tagtársak végezték. A seprű munkáját idén is Nagy Lajos tanár úr vállalta magára. Rajtuk kívül köszönet illeti a Hőgyészi Erdészet vezetőjét, Stein Krisztiánt a hozzájárulásért, Szegedi Viktória erdei iskola vezetőt az annafürdői segítségért, Dúzs polgármester asszonyát, Ignáczné Zsuzsannát a rajthely biztosításáért és berendezéséért, valamint Maczik Zoltánt a Mucsi horgásztónál való bélyegzésért.

A három távon összesen 104 fő indult, közülük 2 feladta és 9 csak szintidőn túl ért be. 93 fő viszont teljesen szabályosan – többségében jóval szintidőn belül – teljesítette a túrát.

A célban valamennyi megkérdezett résztvevő elégedettségének adott hangot, megköszönte a szervezést, a pontos kitűzést, részletes itinert és a fogadtatást, továbbá megígérte, lehetőleg jövő pünkösd vasárnap is eljön a jubileumi túrára. Arra egyébként még egy kisebb meglepetés ajándékkal is készülünk majd.

Érdekesség: 13 megyéből, 42 településről vettek részt Tolnából, Baranyából, Somogyból, Zalából, Fejérből, Veszprémből, Komárom-Esztergomból, Nógrádból, Hevesből, Hajdú-Biharból, Bács-Kiskunból, Csongrádból és Pest megyéből, közelebbről Baja, Bácsalmás, Biatorbágy, Bonyhád, Budapest, Csombárd, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunakeszi, Eger, Göd, Igal, Isztimér, Jásd, Kapospula, Kaposszekcső, Kaposvár, Káloz, Kápolnásnyék, Kecskemét, Komló, Kurd, Mágocs, Mezősas, Nagyberki, Nagykanizsa, Nagymányok, Pécs, Polgárdi, Romonya, Salgótarján, Simontornya, Szár, Szederkény, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Tamási, Tatabánya, Tolna, Vecsés és Velence településekről.
Mindannyiuknak köszönjük, hogy eljöttek, s barátaikkal együtt visszavárjuk őket 2020. május 31-én, pünkösd vasárnap a jubileumi, 10. Tolnai-hegyhát teljesítménytúrára!

Település ismertető - letöltés (.doc)

Teljesítmény túra, plakát - letöltés (.doc)
Teljesítmény túra, itiner 25 - letöltés (.doc)
Teljesítmény túra, itiner 30 - letöltés (.doc)
Teljesítmény túra, itiner 35 - letöltés (.doc)

Határozott a küldöttközgyűlés 2019. május 19-én

Első időpontban határozatképes volt, egyhangú határozattal elfogadta a mérleget, az eredménykimutatást, a közhasznúsági beszámolót, a felügyelő bizottsági beszámolót, továbbá a 2019. évi költségvetést és munkatervet.
A 2018. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámoló főösszegei az alábbiak:
eszközök és források értéke (mérleg főösszege): 15 763 000 Ft
közhasznú tevékenység bevétele összesen: 5 398 000 Ft
közhasznú tevékenység ráfordításai összesen: 6 281 000 Ft
2018. évi közhasznú eredmény: - 883 000 Ft.

2019. évi küldöttközgyűlés és az azt megelőző küldöttválasztás

Az éves rendes küldöttközgyűlésünket 2019. május 19-én vasárnap 10:00 órakor, határozat képtelenség esetén 10:30-kor tartjuk; helyszín: Láng Művelődési Központ, Budapest XIII. ker., Rozsnyai utca 3.
Tervezett napirend:
1. Az elnökség beszámolója a 2018. évi tevékenységről (mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági jelentés, szakmai beszámoló)
2. A Felügyelő Bizottság beszámolója
3. 2019. évi költségvetés és terv
4. Tagdíjak megállapítása 2020. évre. Változtatás esetén egyben az alapszabály módosítása.
5. Egyebek

A közgyűlést területenként küldöttválasztás előzi meg.
A 2019. évi tagdíjukat 2019. február 28-ig befizetők választhatók és választhatnak.
A megválasztott küldöttek Meghívót és Megbízólevelet kapnak a küldöttközgyűlésre.

2019. április 8-án kerül sor a budapesti, Pest, Komárom–Esztergom és Nógrád megyei, valamint határon túli rendes tagok közgyűlési küldötteinek megválasztására, a székhelyünkön: Budapest XI. ker., Etele út 59–61., az I. emeleti étkezőben 16:00 órakor, határozat képtelenség esetén 16:30 órakor.

2019. április10-én kerül sor a rendes tagok dunántúli közgyűlési küldötteinek megválasztására Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban (Városháza tér 4.) 11:30 órakor, határozat képtelenség esetén 12:00 órakor.

2019. április12-én kerül sor a rendes tagok dunáninneni közgyűlési küldötteinek megválasztására Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban (Kossuth tér 4.) 09:30-kor, határozat képtelenség esetén 10:00 órakor.

Megtörtént a tagsági igazolványok érvényesítése 2019. évre

2018. október 1-től 2019. április 29-ig hétfői munkanapokon délutánonként 15–19 óra között személyesen is befizethető a 2019. évi tagdíj, egyben átvehető az azt igazoló érvényesítő tagsági bélyeg Egyesületünk székhelyén, az első emeleti előtérben. (Budapest XI. kerület, Etele út 59–61., MTA irodaház. Az M4 metró és a 7-es busz Bikás park megállójától 5-6 percnyi séta.) Egyidejűleg belelapozhat a gazdag történetünket rengeteg képpel felidéző Aranykönyvünkbe, s a 30%-os tagi kedvezménnyel megvásárolhatja Kiskönyvtárunk régi és újabb köteteit. Az érdeklődő új belépőket is szeretettel várjuk.
Tagdíjaink 2019-re (változatlanul): 18 éves korig és 70 év felett 2000 Ft, nyugdíjas 3000 Ft, köztes korosztály: 5000 Ft.
Ez utóbbiak 3 kiskönyvtári kötetet is választhatnak maguknak az 5000 Ft-os tagdíj fejében.

Ott voltunk a Múzeumok Majálisán
a Magyar Nemzeti Múzeumban!
Május 18—19-én megtalált bennünket az épületben, a 2. emeleten, az ÉSZAKI KANDALLÓNÁL

Székhelyünk megközelítése:

2019 nyarától pontosan az épületünk előtt áll meg az 1-es villamos (Bártfai utca megálló)!
Egyébként az M4 metró, illetve a 7-es autóbusz Bikás park megállójától 5-6 perc séta!
A korábban sűrűn járó 103-as busz a villamos közlekedése óta ritkán jár.

Sikeres volt részvételünk a 42. Budapesti Utazás Kiállításon!

Mintegy félezer meghívott, hasonló számú tagtársunk, s további párezer látogatója volt 310 B pultunknak az A pavilonban, 2019. február 21–24 között. A Hungexpoval kötött megállapodás alapján egy helyi, alkalmi pecsételős játékban vehettek részt a látogatók. Végül 719 sikeres teljesítő közül került ki három nyertes a vasárnap délutáni sorsoláson. Volt látogatónk – egyebek között – Bakonybélből, Balassagyarmatról, Balatonszárszóról, Békéscsabáról, Budaörsről, Csornáról, Csömörről, Debrecenből, Fertőrákosról, Győrből, Jászberényből, Kakasdról, Mezőberényből, Nógrádkövesdről, Pécelről, Pécsről, Püspökladányból, Sopronból, Szegedről, Szentendréről, Szentesről, Székesfehérvárról, Veszprémből, Záhonyból. Az előkészületekben, ki- és visszaszállításban és a négynapi fárasztó pultban állásban kilenc szolgálatkész tagtársunk vette ki részét önkéntes társadalmi munkában. Nevük abc rendben: Borsányi Tibor, Déri Károly, Haraszti Gábor, Kovács Katalin, Lux György, Molnár Angéla, Pesti Roland, Pintérné Borbényi Zsuzsanna, Tóth Ányos. Köszönjük, hogy meglátogatott bennünket!

Megjött az szja 1%!

Köszönjük, hogy felajánlotta 2017. évi személyi jövedelemadója 1%-át egyesületünknek!
A 2018. szeptember 24-én beérkezett 146 347 Ft-ot a pecsételős játékunk megtartására, bélyegzők készítésére fordítjuk.

2018-ban megújult TKM bélyegzők:

1205 — Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 50.
Nyitva: hétfőtől péntekig 08–20, szombaton 13–20 óráig.
1253 — Jánossy Képtár, Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 5.
Nyitva: keddtől szombatig 09–17 óráig.

1406 — József Attila Emlékház, Balatonszárszó, József Attila u. 7.
Nyitva: nyáron 10–12 és 14–20 óráig; szeptember-október és április 11.-június 30. : hétfő kivételével 10-17 óráig.
Telefon: +36-30-864-9134

1723 — Völgységi Múzeum, Bonyhád, Szabadság tér 2.
Nyitva: hétfőtől péntekig 10–16 óráig.
Megújult az állandó kiállításuk. Tagjaink 50% kedvezményt kapnak a felnőtt belépőjegy árából.
1724 — Tűzoltástörténeti Kiállítás, Bonyhád, Szabadság tér 2.

Legújabb pecsételőhelyeink:

2020. március 12-től:

Gázmúzeum — Nyíregyháza
, Virág utca 2.
Díjmentesen látogatható, előzetes bejelentés alapján: Csók István tulajdonos, +36-30-971-7046
A TKM bélyegző száma: 3161 www.gazmuzeum.hu

2020. január 23-tól:

Művészetek Magtára — Bódvaszilas, Akácos utca 30. A TKM bélyegző száma: 3158
www.magtart.anp.hu

Szilasi Tájház — Bódvaszilas, József Attila utca 28.
Nyitva tavasztól őszig hétvégeken. A TKM bélyegző száma: 3159 www.szilasitajhaz.hu Bejelentkezés: szazevesvendeghaz@gmail.com vagy diofavendeghaz.szilas@gmail.com
telefonon: +36-30-576-6334 vagy +36-48-454-076

Alsóhegyi Barlangkutatás-történeti Kiállítás — Bódvaszilas, Akácos utca, Esterházy–Koós-kastély
Látogatható hétfőtől szombatig 10–16 óra között. Bejelentkezés: stieber@stieber.hu vagy telefonon:
Stieber József +36-30-685-9311, Simon András +36-48-454-106 A TKM bélyegző száma: 3160

2019. november 5-től:

Várkastély — Szászvár, Templom tér 2.
Látogatható: keddtől vasárnapig 09–17 óráig. Telefon: +36-30-820-7468.
A TKM bélyegző száma: 3155
szaszvarivar@gmail.com www.szaszvar.hu

Szászi Tájház — Szászvár, Szent István u. 20.
Látogatását a Szent István Közösségi Házban, Szent István u. 33, telefon: +36-72-389-036 vagy a Várkastélyban, Templom tér 2., telefon: +36-30-820-7468 kell kérni.
A TKM bélyegző száma: 3156

Bánya bemutatóhely — Szászvár, Bányatelep
A község központjától déli irányban a Bánya utcán indulva közel 3 km-re érhető el.
Látogatását a +36-30-377-7700 telefonszámon, Törő Tamás alapító tulajdonossal kell egyeztetni.
A TKM bélyegző száma: 3157

2019. szeptember 12-től:
Révész István Helytörténeti Gyűjtemény — Dunakeszi, Szent István utca 48.
Látogatható: hétfőtől péntekig 09–15 óráig.
A TKM bélyegző száma: 3154

2019. május 2-től:
Taródi vár — Sopron, Csalogány köz 36.
Látogatható naponta, áprilistól októberig: 08–18 óráig, novembertől márciusig: 08–16 óráig.
A várat id. Taródi István (Nagycenk, 1925—Sopron, 2010. február 23.) építette. Saját kiadásban 2007-ben megjelentetett életrajzi, egyben építéstörténeti könyve is megvásárolható.
A TKM bélyegző száma: 3153

2018. december 17-től:
Értéktár — Püspökszilágy
, Kossuth Lajos u. 9.
Látogatását az önkormányzatnál kell előzetesen megbeszélni, telefon: +36-27-368-186
A TKM bélyegző száma: 3151
www.puspokszilagy.hu

2018. december 14-től:
Vasúti Relikviák Kiállítóhely — Nógrádkövesd, vasútállomás felvételi épület, Kossuth Lajos út 69.
Látogatható minden nap napközben, a forgalmi irodánál kell jelentkezni.
A TKM bélyegző száma: 3152

2018. december 30-tól:

KOGART Tihany Galéria — Tihany, Kossuth Lajos u. 10.
A TKM bélyegző száma: 3150
+36-87-538042 és +36-30-955-5958 www.kogattihany.hu

április 1. – június 30. | hétfő–vasárnap 10:00–18:00
 
július 1. – augusztus 31. | hétfő–vasárnap 10:00–20:00
 
szeptember 1. – október 31. | hétfő–vasárnap 10:00–18:00
 
november 1. – március 31. | péntek–vasárnap 10:00–16:00

2018. október 6-tól:
Szabadi Századok Helytörténeti Gyűjtemény — Szentkirályszabadja, Kossuth u. 20.
(Korábban Radnóti Miklós Emlékház) Díjmentesen látogatható a Közösségi Ház vezetője,
Korbacsics Edittel való előzetes telefoni egyeztetés alapján +36-20-493-8282
A TKM bélyegző száma: 3149

2018. október 3-tól:
Hatvani Cukorgyár Emlékháza — Hatvan, Radnóti tér 2.
Nyitva: szerdán 15–17 óra között, a látogatás díjtalan. A TKM bélyegző száma: 3148
www.hatvanicukorgyaremlekhaza.hu hcemlekhaz@gmail.com

2018. szeptember 20-tól:
Szőnyi Tájház — Komárom, Kis u. 25.
Díjtalan látogatását előzetesen beszélje meg Szőnyeg Artúr tulajdonossal: +36-20-289-1898
A tájház Szőny városrészben, a kórház mögött, a református templom közelében található. Három percnyire van a 3 és 23 helyi buszjárat Kossuth Lajos utcai megállója, 15 percnyire Szőny vasúti megállóhely.
A TKM bélyegző száma 3147

2018. szeptember 17-től:
Tájház — Püspökszilágy, Bajcsy–Zsilinszky u. 14. A TKM bélyegző száma: 3146
Látogatását az önkormányzatnál kell előzetesen megbeszélni, telefon: +36-27-368-186
www.puspokszilagy.hu

2018. szeptember 8-tól:
Tájház — Maklár, Templom tér 11.
Látogatható előzetes egyeztetéssel: Német Erzsébet +36-20-375-8530 vagy Tóth Gáspár +36-30-504-4228
A TKM bélyegző száma 3144

3145 sorszámú:
Tengerész Múzeum — Maklár, Dobó István u. 19.
Nyitva április 1. – október 31. között keddtől vasárnapig 10–18 óráig;
november 1. – március 31. között csak előzetes egyeztetéssel: Dobozi Gábor +36-30-439-2045
www.tengereszmuzeum.hu
A TKM bélyegző száma 3145

2018. augusztus 31-től:
Kállay Gyűjtemény — Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. II. 8. (Nyírvíz palota)
www.kallaygyujtemeny.hu
A TKM bélyegző száma: 3143

2018. augusztus 28-tól:
Mesés Babaház — Békéscsaba, Munkácsy u. 7.
www.facebook.com/mesesbabahaz +36-70-526-8955
A TKM bélyegző száma: 3140

2018. augusztus 23-tól:

Dr. Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény — Kunszállás, Dózsa György u. 22.
Látogatható előzetes bejelentkezéssel, Polgármesteri Hivatal, Kunszállás +36-76-587-621 vagy hivatal@kunszallas.hu
A TKM bélyegző száma: 3141

Kovácsműhely — Kunszállás, Rákóczi u. 4.
Látogatható előzetes bejelentkezéssel, Polgármesteri Hivatal, Kunszállás +36-76-587-621 vagy hivatal@kunszallas.hu
A TKM bélyegző száma: 3142

2018. július 24-től:
Hunnia Csipkemúzeum — Terény, Arany János u. 70.
www.csipkemuhely.eoldal.hu A TKM bélyegző száma: 3138

Orsós Magnó és Analóg Hangrögzítés Történeti Múzeum — Terény, Kossuth Lajos u. 10.
www.magnomuzeum.hu +36-35-348-261 A TKM bélyegző száma: 3139

2018. július 21-től:
Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó — Balatonföldvár, Erzsébet u. 50.
www.balatonfoldvarikilato.hu
+36-84-553-088 A TKM bélyegző száma: 3137

Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ — Drégelypalánk, Fő út 22.
www.dregelyvara.hu és www.dregelypalank.hu info@dregelyvara.hu +36-35-300-392; az év minden napján nyitva! A TKM bélyegző száma: 3136

Turisztikai Főpályaudvar — Békéscsaba, Gőzmalom tér
Hangulatos terasszal kiegészített, büfének berendezett és működtetett keskenynyomközű vasúti szerelvény, az egykori MÁV gazdasági vasút relikviája, nosztalgia vasúti és utasellátós tárgyakkal; mellette az Élővíz-csatorna partján időszaki kiállítóterem. A TKM bélyegző száma: 3134.

Kolbászmúzeum — Békéscsaba, Gyulai út 61/2., Csaba Park
A csabai kolbászkészítés történetét és fázisait bemutató kiállítás a rendezvénycsarnok, a gyermek játszópark, a hentesüzlet és az étterem közvetlen szomszédságában. A TKM bélyegző száma: 3135, az étteremben kell a kulcsot, majd látogatás után a bélyegzést kérni.

Vasúti Almárium vasúttörténeti kiállítás — Szolnok, vasútállomás utascsarnoka, Jubileum tér 1.
Kirakaton át folyamatosan megtekinthető.
3133 számú bélyegzőnk szemben, a gyermek váróteremben, hétfőtől péntekig 08–16 óra között.

Órák Háza — Kunszállás, Hunyadi utca 46.
Látogatható előzetes telefoni egyeztetés alapján: +36-76-378-149; +36-70-379-0268
A TKM bélyegző száma: 3132.

Helytörténeti Emlékház — Érsekvadkert, Rákóczi út 97.
Látogatható előzetes telefoni egyeztetés alapján: +36-35-340-068 vagy +36-20-770-3312
Réti Lajos és Réti Lajosné Margitka; email: 2csizma@gmail.com
www.ersekvadkert-multidezo.qwqw.hu
A TKM bélyegző száma: 3131.

Helytörténeti Gyűjtemény — Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 107.
(Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)
Nyitva: hétfőtől péntekig 08–12 és 14–16 óráig. Honlap: www.vkbalassa.hu//index.php?action=h_bemutatkozas
A TKM bélyegző száma: 3130.

Szerbtemplom Galéria — Balassagyarmat, Szerb utca 5.
Nyitva: keddtől vasárnapig 14–18 óráig.
A TKM bélyegző száma: 3129.

Röszkei Paprika Múzeum — Röszke, II. kerület 50/B.
Felnőtt belépő: 900 Ft (az árban benne van egy választható 100 g-os tasak őrölt paprika), gyermek, nyugdíjas: 450 Ft.
A látogatásra legalább egy órát tessék szánni.
Előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Időpont egyeztetés: Molnár Anita ügyvezető +36-62-272-788 vagy +36-30-371-8044
Megközelítése egyéni járművel: a szerb határ felé vezető 5-ös főúton Szegedet elhagyva a röszkei elágazás nevű kereszteződésnél nem a falu felé, hanem jobbra kell fordulni egy aszfaltúton, majd 200 méter után ismét jobbra, onnan alig 100 méter a bejárat jobb kéz felől. Közösségi közlekedéssel: a Szegedről Röszke felé induló buszjáratokkal a „Röszkei elágazás” nevű megállóig kell utazni (5030 és 5031 sz. menetrendi mező). Leszállva tessék előresétálni a kereszteződésig és jobbra indulni, majd 200 méter után ismét jobbra, onnan alig 100 méter jobb kéz felől a PaprikaMolnár Kft. Röszkei Paprika Park Üzem és Múzeum bejárata. Egyeztetéssel üzemlátogatási és fűszer vásárlási lehetőség is van.
A TKM bélyegző száma: 3128.

Babagyűjtemény — Olaszliszka, Kossuth út 25.
Nyitva előzetes bejelentkezésre, Mitrikné Oldal Aranka tulajdonos: +36-20-937-3660.
A látogatás díjtalan. A TKM bélyegző száma: 3127.

Vasúti Emlék Gyűjtemény — Kaposvár, Kapostüskevár vasúti megállóhely felvételi épülete
Nyitva 2018. október 23-ig vasárnap 11–17 óra között, máskor előzetes megbeszélés alapján a +36-30-244-8188 telefonszámon!
Belépődíj: 18 éves korig 200 Ft, afelett 400 Ft.
A TKME érvényes igazolvánnyal rendelkező tagjai részére 50%-os kedvezményt nyújtanak!
A TKM bélyegző száma: 3126.

Pásztorház — Gyenesdiás, Kossuth Lajos u. 97.
Nyitva május 1-től szeptember 30-ig naponta 09–12 óráig, máskor előzetes bejelentkezéssel a +36-30-342-3934 telefonszámon. A látogatás díjtalan. www.gyenesdias.hu
A TKM bélyegző száma: 3125

Kemenes Vulkán Park, Celldömölk, Sághegyalja körút 1.
Modern tudományos, interaktív bemutatóhely a Ság-hegy lábánál. Előtte padok, asztalok, autóparkoló és a celldömölki vasútállomástól közlekedő 1-es helyijárati busz megállója (viteldíj 150 Ft). Nyitva tartás: március 11-től október 31-ig keddtől vasárnapig 10–18 óra között. A látogatásra legalább két órát érdemes szánni. Belépőjegy: 2400 Ft, 6 éves korig és 62 éves kortól 1200 Ft, 6 év alatt és 70 év felett díjmentes. A TKME érvényes igazolvánnyal rendelkező tagjai részére jelentős kedvezményt nyújtanak: 2400 Ft helyett 1300 Ft, 1200 helyett 900 Ft a belépő. A shopban ajándéktárgyak mellett presszókávé, üdítő, édesség is kapható. Telefon: +36-95-777-401 www.kemenesvulkanpark.hu info@kemenesvulkanpark.hu A TKM bélyegző száma: 3124.

Dabasi–Halász kastély, Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.
A Kápolnásnyék, posta nevű buszmegállótól 2 perc séta.
Nyitva 10–18 óráig. Belépő: 6-18 év között 400 Ft, afelett 800 Ft.
A kastély történetéről szóló állandó kiállítás mellett 2018. március végéig tekinthető meg a Ferenczy Károly és ikergyermekei, Noémi és Béni alkotásait bemutató ideiglenes tárlat.
A kastélyban hamarosan kávézó is nyílik. Még 2017 őszén csoportos látogatást is szervezünk a Mozaik Múzeumtúrában is szereplő kiállítás megtekintésére.
A TKM bélyegző száma: 3123.

Karácsony Kiállítás és Szalon, Szentendre, Bercsényi utca 1., bejárat a Bogdányi utca felől.
Nyitva az év minden napján 10–18 óra között. A látogatás díjmentes. TKM pecsét száma: 3120

2017-ben megújult TKM bélyegzők:

0136 Budapest — Kassák Lajos Emlékmúzeum
0421 Szarvas — Szárazmalom
0609 Szeged — Kiskundorozsmai szélmalom
0904 Debrecen — Déri Múzeum
1386 Érd — Magyar Földrajzi Múzeum
1983 Tihany — Apátsági Múzeum

Lezajlott az egyesület 2018. esztendei éves küldöttközgyűlése

2018. május 27-én az első időpontban határozatképes volt a küldöttközgyűlés. Egyhangú szavazással elfogadásra került a beszámoló és a közhasznúsági beszámoló a mérleggel.
A 2017. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámoló főösszegei az alábbiak:
eszközök és források értéke (mérleg főösszege): 16 443 000 Ft
közhasznú tevékenység bevétele összesen: 7 799 000 Ft
közhasznú tevékenység ráfordításai összesen: 5 707 000 Ft
2017. évi közhasznú eredmény: 2 092 000 Ft.
Ugyancsak egyhangúlag elfogadásra került a felügyelő bizottság beszámolója és a 2018. évi tervjavaslat is.

2018. évi küldöttközgyűlés és az azt megelőző küldöttválasztás

A TKME 2018. május 27-én vasárnap 10,00 órakor, tartja rendes éves küldöttközgyűlését.
Helyszín: Láng Művelődési Központ, Budapest XIII. kerület., Fiastyúk u. 35–37.
Napirend:
1. Az Elnökség beszámolója a 2017. évi tevékenységről
(mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági jelentés, továbbá szakmai beszámoló)
2. A Felügyelő Bizottság beszámolója
3. 2018. évi költségvetés és terv
4. Tagdíjak megállapítása 2019-re (változtatás esetén egyben az alapszabály módosítása)
5. Egyebek

A küldöttközgyűlést megelőzően, áprilisban területenként küldöttválasztó gyűlést tartunk, együtt a tagcsoportok tagjai és az egyéni tagok számára.

– A budapesti, határon túli, Komárom­–Esztergom, Nógrád és Pest megyei tagcsoportbeli és az egyéni rendes tagok küldötteinek választása Budapesten, 2018. április 16-án, hétfőn a székhelyünkön,
Budapest XI. kerület, Etele út 59–61. szám alatt, az első emeleti előtérben és étkezőben;
16,00 órakor, határozat képtelenség esetén 16,30 órakor.

– a többi nyolc dunántúli megyében élő tagcsoportbeli és egyéni rendes tagok küldötteinek választása Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban, Városháza tér 4., 2018. április 18-án, szerdán 11,30-kor,
határozat képtelenség esetén 12,00 órakor.

– a többi nyolc dunáninneni megyében élő tagcsoportbeli és egyéni rendes tagok küldötteinek választása Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban, Kossuth tér 4., 2018. április 20-án, pénteken
09,30 órakor, határozat képtelenség esetén 10,00 órakor.

A 2018. évi tagdíjukat 2018. február 28-ig befizetők választhatók és választhatnak.
A megválasztott küldöttek Meghívót és Megbízólevelet kapnak a küldöttközgyűlésre.

Sikeres volt a TKM Konferencia!

15 megyéből 75 résztvevője volt a pecsételős játékunk 40. születésnapja alkalmából összehívott egésznapos konferenciának. A hét és félórás találkozóra a Monarchia motoros hajó fedélzetén került sor.

Negyven esztendeje indult útjára a Tájak, Korok, Múzeumok nevű országjáró pecsételős játék. Ennek tiszteletére hívott össze egész napos konferenciát 2017. augusztus 27-re a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület. 15 megyéből és a fővárosból gyűltek össze a Monarchia hajón jelenlegi és korábbi polgármesterek, könyvtárosok, történészek, idegenforgalmi szakemberek, múzeumigazgatók és magángyűjtemény alapítók, tárlatvezetők, múzeumpedagógusok, alapítványi kuratóriumi elnökök és igazgatók, egyesületi vezetők, modellezők, fotósok, szerkesztők, természetjáró szövetségi és egyesületi vezetők, önzetlen lokálpatrióta aktívák, köztük „civilben” orvos, szobrászművész, építész-, gépész- és agrármérnök, főkönyvelő, balesetvizsgáló, tanár, irodavezető, asszisztens, rendszergazda, humánpolitikai vezető, cukrászmester, óvónő, szélmolnár, műszerész, buszvezető, mozdonyvezető, postai munkatárs, köztisztviselő, szolgálatvezető, oktatótiszt, diák stb., hogy közösen idézzék fel a TKM eddig két emberöltőn átívelő színes és gazdag történetét. Jöttek hajnali fél négykor kelve kis falvakból és nagyvárosokból, s pár mondatban legtöbben el is mondták hogyan kapcsolódtak a pecsételős játékhoz és a sikeres kiskönyvtárhoz.

A helyszínül szolgáló hajó közben hét és félórás körutat tett a Szentendrei-sziget megkerülésével a Dunakanyar szívébe, s csak Zebegénynél fordult vissza. Így jutott idő az egymástól távol élő és munkálkodó szakembereknek a konzultációra, tapasztalataik kicserélésére, elérhetőségeik frissítésére, különleges rendezvényeikre való meghívásokra. Aki nem tudott részt venni egészségi okból, vagy más irányú elfoglaltság, pl. munka, hivatalos külföldi tartózkodás okán, szomorú mondatokkal üzenve mentette ki magát, s szavait a programot egyébként gördülékenyen szervező elnök, Haraszti Gábor híven tolmácsolta is a mikrofon előtt állva. Péczka János alelnök mindenkit megkért, hazatérve igyekezzen a település arra illetékesei, mecénásai figyelmébe ajánlani a Tájak, Korok, Múzeumok mozgalom, játék és kiadványsorozat számukra minden bizonnyal ismertséget, látogatókat és kézzel fogható hasznot hozó jelentőségét.

Köszönet a 75 igen aktív, köztük több tizenéves résztvevőnek a következő 27 település képviseletében: Balmazújváros, Budaörs, Budapest, Celldömölk, Csákvár, Csolnok, Dombóvár, Gyenesdiás, Hatvan, Jászberény, Jászjákóhalma, Kiskundorozsma, Kistelek, Miskolc, Olaszliszka, Petőfibánya, Pécel, Pécs, Putnok, Püspökladány, Szeged, Szeghalom, Székesfehérvár, Vác, Vámosgyörk, Vinár, Záhony. A résztvevők egy emberként fogalmazták meg tapssal kísért kívánságukat, éljen meg ez a hasznos mozgalom és a szó valódi értelmében közhasznú egyesület a játékával és a kiskönyvtár sorozatával újabb 40 évet, s meg is ígérték, hogy személyesen is tenni fognak a fennmaradásáért.

A konferencián többszáz fénykép készült, egy részük hamarosan fel is kerül a honlapunkra.

Megjelent Kiskönyvtárunk 842. sz. kötete!

A Budapest XVII. kerületében, Rákoskeresztúr, Pesti út 115. szám alatt, a Podmaniczky–Vigyázó kastély oldalszárnyában található Távírótörténeti Muzeális Tárlatot mutatja be. A kötet írója Sáfár József, a gyűjtemény tulajdonosa.

2017. évi küldöttközgyűlés és az azt megelőző küldöttválasztás

A TKME 2017. május 14-én vasárnap 10,00 órakor, tartotta rendes éves küldöttközgyűlését.
Helyszín: Láng Művelődési Központ, Budapest XIII. kerület, Fiastyúk utca 35–37. volt.
Napirend:
1. Az Elnökség beszámolója a 2016. évi tevékenységről
(mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági jelentés, továbbá szakmai beszámoló)
2. A Felügyelő Bizottság beszámolója
3. 2017. évi költségvetés és terv
4. Egyebek

A küldöttközgyűlést megelőzően, áprilisban területenként küldöttválasztó gyűlést tartottunk, együtt a tagcsoportok tagjai és az egyéni tagok számára.

– A budapesti, határon túli, Komárom­–Esztergom, Nógrád és Pest megyei tagcsoportbeli és az egyéni rendes tagok küldötteinek választása Budapesten, 2017. április 24-én, hétfőn 16,30-kor volt, a székhelyünkön, Budapest XI. kerület, Etele út 59–61. szám alatt;

– a többi nyolc dunántúli megyében élő tagcsoportbeli és egyéni rendes tagok küldötteinek választása Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban volt, Városháza tér 4., 2017. április 26-án, szerdán 11,30-kor,

– a többi nyolc dunáninneni megyében élő tagcsoportbeli és egyéni rendes tagok küldötteinek választása Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban volt, Kossuth tér 4., 2017. április 28-án, pénteken 10,00 órakor.

A közgyűlésen ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadtuk a szakmai és a pénzügyi beszámolót, a mérleget, az eredménykimutatást, a közhasznúsági jelentést; a Felügyelő Bizottság beszámolóját; valamint a 2017. évi tervet és költségvetést.

Vegyen részt partnerünk, a Mozaik Múzeumtúra rendezvényein!

Keresse azokat a www.mozaikmuzeumtura.hu weboldalon és facebook oldalán!

Sikeres volt részvételünk a 2017. évi Utazás Kiállításon!

Rengeteg tagtársunk és ezernél több más érdeklődő járt 310 F2 pultunknál a Vásárváros A pavilonjában, a fővárosiakon kívül Beregszász, Berettyóújfalu, Bécs, Békéscsaba, Borzsova, Budaörs, Csorna, Csömör, Debrecen, Dinnyés, Dunakeszi, Dunaújváros, Eger, Erdőkertes, Esztergom, Érd, Göd, Győr, Hajdúhadház, Hatvan, Hegykő, Hidvégardó, Hortobágy, Hugyag, Igló, Jászberény, Jászjákóhalma, Kakasd, Kaposvár, Kárász, Kemence, Kiskundorozsma, Kiskunfélegyháza, Kistelek, Lőrinci, Mesztegnyő, Miskolc, Monorierdő, Mosonmagyaróvár, Nagykovácsi, Nagyrábé, Ősi, Parajd, Pécs, Piliscsaba, Pomáz, Salgótarján, Solymár, Somogyvámos, Sopron, Szeged, Szendrő, Szentendre, Szentes, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szob, Szolnok, Tarpa, Tata, Tokodaltáró, Vasvár, Vámosgyörk, Várpalota, Vizsoly, Vöröskolostor, Zalaegerszeg, Záhony, Zebegény lakói közül érkeztek érdeklődők standunkhoz. (És még sokan mások, akik nem mondták el, honnan érkeztek.)
A látogatókat Balázs Jánosné Marika, Dr. Buncsák Katalin, Madácsi Józsefné Julika, Korompainé Mocsnik Marianna, Kovács Katalin, Molnár Angéla, Pintérné Borbényi Zsuzsanna, Borsányi Tibor, Péczka János, Pelbárt Jenő és Haraszti Gábor fogadta, az építésnél és a bontásnál rajtuk kívül Déri Károly segített.

2017. március 2—5-i budapesti jubileumi, 40. Utazás Nemzetközi Kiállítás

A kiállítás középpontjában az aktív turizmus, a fesztivál turizmus, valamint az Y generáció (az 1980–2000 között születettek) áll. A belföldi díszvendég Győr, a kulturális Pannonhalma, a külföldi Oroszország lesz.
Standunk helye: A pavilon 310 F2. A III. kapu felől jövet az A pavilon 15., vagy 16. sz. üvegajtaján belépve szemben talál bennünket. (A III. kaputól elérhető fogadóépülettől mindössze 1 perc!)
APRÓ VÁLTOZÁS: STANDUNK NEM A 14., HANEM A 15. és 16. sz. ÜVEGAJTÓVAL SZEMBEN VAN, AZ EREDETILEG TERVEZETTŐL 15 MÉTERRE. HA MÁSRÓL NEM, EMBLÉMÁNKRÓL ÉS A SOK FÉNYKÉPRŐL A FALUNKON FELISMER !
Várjuk megtisztelő látogatását!
Ha résztvevője a pecsételős játékunknak, ne felejtse otthon a bélyegzőlapját, mert nálunk is kap bélyegzést.
Válogasson a pultunkra kihelyezett ismertetőkből:
pl. Fradi Múzeum, Postamúzeum, Rock Múzeum, Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye, Órák Háza, Magyar Távírómúzeum, Bory-vár, Téglamúzeum, Koszta József Múzeum, Matrica Múzeum, Aquincumi Múzeum, Magyar Papírmúzeum...
Ha Ön rendszeres országjáró kiránduló, kérjen előfizetési ajánlatot a Magyar Turista című havilapra.
Kérjen belépési nyilatkozatot egyesületünkbe, vagy akár a vasútbarátokéba!
Okostelefonjára letöltheti nálunk a Mozaik Múzeumtúra játék applikációját is.
Jegyezze elő magának: várjuk pünkösd vasárnap a Tolnai-Hegyhát teljesítménytúránkon! Kérjen arról is ismertetőt!
Kérjen majd egy idei és a távolabbi tervezéshez egy 2018. évi TKME kártyanaptárt is!

Tehát: odavárjuk pultunkhoz A pavilon 310 F2, a passzázs felőli oldalon, a 14. sz. üvegajtóval szemben.


Bezárt pecsételőhelyek:
* Bezárt az Álomautó Múzeum — Budapest XXII. kerület, Budafok, Leányka u. 1/b. — 3023 sorszámú
pecsételőhelyünk!

* Bezárt a — Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központ, Budapest
XXI., Csepel, Szent István út 71. — 3096 sorszámú pecsételőhelyünk!

* Bezárt a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum Budapest VI., Andrássy út 110.

 

Év végi — év eleji jókívánság

Meghitt, szeretetteljes ünnepeket, sikeres, örömteli új esztendőt, jó egészséget kívánok valamennyi kedves
ismerősömnek, turistatársamnak, vasútbarátnak, továbbá a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület tagjainak, támogatóinak, 1977-ben indult országjáró pecsételős játékunk résztvevőinek, közel 3000 helyszíne kedves működtetőinek, 841. sorszámnál tartó kiskönyvtár sorozatunk szerzőinek, megrendelőinek, olvasóinak, s a Mozaik Múzeumtúra résztvevőinek!
Ha van szabad percük/percetek, időnként vessenek/vessetek egy pillantást a www.tkme.hu honlapra! Keressük egymást együttműködésért, kiadványért, közös országjáró stb. programokért is!
Szeretettel kívánom, teljesüljön minden szép tervük/tervetek!
Haraszti Gábor elnök
+36-20-946-4659
tkme@tkme.hu

Rövid friss hírek országjáróknak

* A Visegrád feletti Kis-Villámon lévő Zsitvay-kilátó látogatási rendje szeptember 1-től április 30-ig:
szombaton és vasárnap 10–16 óráig tart nyitva, várják a panoráma iránt érdeklődőket.
Hétköznap 10 fő feletti csoport esetében egyéb időpontok is egyeztethetők, sőt a kilátó rendezvényre is
igénybe vehető! Telefon: +36-26-397-099; mobil: +36-20-512-6401.
* Szeptember 30-án felavatták Sopronban a Károly-magaslaton, a kilátó mellett épülő új kiállítóhelyet
és interaktív múzeumot. Üzemeltetője a Soproni Parkerdő Tanulmányi Erdőgazdasága.
* Megváltozott az antik szobormásolatokat is bemutató egykori zsinagóga épületében lévő kiállítóhely neve
Kecskeméten, mostantól Tudomány és Művészetek Háza (Rákóczi út 2.; TKM bélyegző száma: 0346).
* Megszűnt Szentendre Fő terén a Muzsikáló Eszközök Gyűjteménye.

Új pecsételőhelyeink 2016 tavaszától — nyarától — őszétől:

2016. március 15-től TKM pecsételőhely az Edelényi Kastélysziget, 3091 sorszámmal.

2016. március 20-án TKM pecsételőhely lett Keszthelyen
a Kályhák Háza 3089,
a Rádió- és Televízió Múzeum 3092,
a Marcipán Múzeum 3093,
továbbá Gyenesdiáson a Természet Háza Látogatóközpont 3094 sorszámmal.

2016. május 26-án TKM pecsételőhely lett Mezőhegyes Város Helytörténeti Gyűjteménye
3095 sorszámmal.
Ugyanakkor megújítottuk a Ménesbirtok Kocsimúzeumának 0442 számú bélyegzőjét.

2016. május 30-tól TKM pecsételőhely lett Csepelen a keddtől péntekig 10–16 óráig nyitva tartó
Cigány Holokauszt Központ 3096. sorszámú bélyegzővel. Azóta megszűnt!

2016. június 1-jével pecsételőhely lett Balassagyarmaton a Pannónia Motorkerékpár Magángyűjtemény
3097. sorszámú bélyegzővel.

2016. július 9-ével bélyegzőhelyünk lett Badacsonyörsön a Folly Arborétum! A pecsét száma 3098.

2016. július 11-ével bélyegzőhelyünk lett Jásziványban a Tájház. A pecsét száma: 3099.

2016. július 20-tól bélyegzőhelyünk lett Szeghalomban a Mundérba bújt történelem c. igen gazdag,
mindenkinek megtekintésre ajánlott kiállítás. Turi János őrnagy, városi tűzoltó-
parancsnok magángyűjteménye páratlanul gazdag anyaggal várja a látogatókat.
Ha valakinek megőrzésre érdemes katonai stb. relikviája van, bátran rábízhatja,
nem örökre egy raktár mélyére, hanem azonnal színvonalas bemutatásra,
közszemlére kerül. Tessék legalább két órát szánni a gyűjtemény megtekintésére!
A pecsétünk száma: 3101.

2016. július 30-án pecsételőhelyünk lett Balatonfüred—Balatonarácson az Arácsi Népház
(Lóczy Lajos u. 62.). A kiállítóhely bejárata a tőle balra eső 60. sz. épület
(Balatonfüred 3. sz. postahivatal) udvara felől nyílik.
Péntek, szombat, vasárnap látogatható, a nyári szezonban 15—19,
máskor 14—18 óra között. Pecsétszám: 3102.

2016. augusztus 8-án pecsételőhelyünk lett Gyöngyöspata városában a Tájház (Dobrányi u. 2.).
Kulcs: Molnár Károlynál, telefonja +36-30-239-2728. Pecsétszám: 3103.
E napon megújítottuk Gyöngyös—Mátrafüred Palóc Néprajzi Gyűjteményének
elkopott bélyegzőjét (száma: 1061).

2016. augusztus 13-án újabb három pecsételőhelyet avattunk Keszthely városában!
Múzeum Zoo c. Kiállítás (Kastély u. 10.) Nyitva naponta 10–18 óráig.
Pecsétszám: 3104.
Amazon-ház Látogatóközpont (Kastély u. 11.). Pecsétszám: 3105.
Magyar Feltalálók Múzeuma c. kiállítás a LaKoma Étteremben (Balaton u. 9.).
Nyitva naponta 11–22 óráig. Pecsétszám: 3106.

2016. augusztus 16-án megújítottuk Kecskeméten a Leskowsky Hangszergyűjtemény
0353 számú bélyegzőjét.
A gyűjtemény új helyen, a Rákóczi út 15. szám alatt található.
Nyitva keddtől vasárnapig 10–17 óráig. Felnőtt belépő 1000 Ft.

2016. augusztus 24-től pecsételőhelyünk lett Paloznak község Tájháza.
Cím: Fő utca 6. Látogatásra jelentkezés májustól októberig
munkanapokon a Polgármesteri Hivatalban (Fő u. 10.),
hétvégén a +36-30-916-6280 telefonszámon.
A helyszínen megvásárolható a Paloznakot bemutató 647 sz. kiskönyvtári kötetünk.
Belépőjegy: 300 Ft, gyermek, nyugdíjas, továbbá csoportos 15 főtől 150 Ft.
A családi belépő 2+2 főre 600 Ft. A pecsét száma: 3107.

2016. augusztus 27-én megújítottuk Nagybörzsönyben a Vízimalom bélyegzőjét.
A pecsét száma: 1390.

2016. szeptember 3-tól pecsételőhelyünk lett a Balotaszállás IV. körzetében található
Dietrich-féle pince-présház. Látogatását egyeztetni kell a tulajdonossal:
Pintér Imre; +36-20-473-0759; veltelini@hdsnet.hu
A pecsét száma: 3108.

2016. szeptember 8-tól pecsételőhelyünk lett az aznap megnyílt Magyar Papírmúzeum.
A megtekintésre tessék több órát szánni, mert az anyag igen nagy és sokrétű
a papír évezredes történetétől a gyártásán keresztül a felhasználásáig!
A látogató maga is készíthet merített papírt, s azt haza is viheti.
Cím: Dunaújváros, Papírgyári út 42–46. Pecsétünk száma: 3109.
Nyitva vasárnap és hétfő kivételével 09–17 óráig.
A csoportos látogatást tessék előre jelezni: papirmuzeum@gmail.com
A gépkocsival érkezők a 6-os főútról a legdélibb bejárót válasszák. Onnan egy perc.
A közösségi közlekedéssel érkezők a városközpont felől a 2, 3 vagy a 44 jelzésű
autóbusszal utazzanak a Papírgyár, étterem nevű helyijárati végállomásig.
A Dunapack Zrt. teherportája előtt a kerítés mentén a járdán balra fél percnyi séta
a Hamburger Hungária Kft. irodaházának bejárata –
az épület teljes második emeletét betölti a múzeum. Időszaki kiállításaik is vannak.

2016. szeptember 17-től pecsételőhelyünk lett a Fonyódi Múzeum. Cím: Bartók Béla u. 3.
Szeptember 16-tól június 14-ig nyitva: keddtől péntekig 10-17, szombaton 10-12 óráig.
Vasárnap és hétfőn zárva. TKM pecsét száma: 3110.
Belépőjegy: 300 Ft; diák, nyugdíjas, pedagógus, valamint csoport 10 főtől: 200 Ft.


2016. október 19-től pecsételőhelyünk lett a Rég Idők Tárháza. Cím: Cegléd, Kazinczy utca 1.
Nyitva: hétfőn és szerdán 14–17 óra között. Csoportokat viszont csak más,
megbeszélt időpontban fogadnak. A látogatás díjmentes. TKM pecsét száma: 3111.
Grigor Tibor tárlatvezető: +36-30-428-1915

2016. október 26-tól pecsételőhelyünk lett a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye.
Cím: Nagyrábé, Dózsa György út 35. Az igen gazdag gyűjtemény előzetes bejelentkezés
mellett látogatható. Megtekintésére tessék több órát szánni! TKM pecsét száma: 3112.
TKME tagok a kedvezményes (nyugdíjas) belépőt fizetik. Bejelentkezés:
Ványai Gusztáv tulajdonos vanyaigusztav@gmail.com; telefon: +36-20-921-5466

2016. december 6-ától pecsételőhelyünk lett a Híres mesterségek (asztalos és cipész) állandó kiállítása.
Cím: Jászjákóhalma, Fő út 70. Nyitva szerdán, szombaton és vasárnap 9-12 és 14-17 óra
között. TKM pecsét száma: 3115. A látogatás díjmentes.
A kiállítóhelyet mutatja be Kiskönyvtárunk 841. sz. kötete.

2017. február 8-tól pecsételőhelyünk lett a Fradi Múzeum. Cím: Budapest IX., Üllői út 129., a Fradi Stadion,
a Groupama Aréna földszintjén. Nyitva keddtől péntekig 10–18, szombat-vasárnap 10–16 óra
között; viszont mérkőzések alatt és ünnepnapokon zárva.
A TKM pecsét száma: 3113.


2017. február 8-tól pecsételőhelyünk lett a Rock Múzeum — MagyaRockhírességek Csarnoka.
Cím: Budapest XIII., Kárpát u. 23., a Radnóti Miklós Művelődési Központ épületében.
Nyitva: szerdán 17–20, szombat, vasárnap 14–18 óra között.
A TKM pecsét száma: 3116

2017. február 18-tól pecsételőhelyünk lett a Várpark kiállítóhely. Ismert és kevéssé ismert régi várak eredeti
építőanyagokból készült makettjei a történelmi Magyarország területéről.
Cím: Gárdony—Dinnyés, Kossuth Lajos u. 17.
Nyitva naponta 09–18 óra között.
TKME tagok a kedvezményes (nyugdíjas) belépőt fizetik.
A TKM pecsét száma: 3114


2017. március 16-tól pecsételőhelyünk lett a Reptár – Magyar Repülőmúzeum.
Cím: Szolnok, Indóház út 4–6. (Az 1847-ben megnyílt Bp. — Szolnok vasút egykori végállomása,
melyet Ó-Szolnok állomás néven ismertünk.)
Nyitva hétfő kivételével 10–18 óráig. Honlap: www.reptar.hu
A TKM pecsét száma: 3118

2017. március 16-tól pecsételőhelyünk lett Balázs Antal gyűjtő-restaurátor kisgyermeknek és felnőttnek
egyaránt ajánlott igen gazdag és értékes magángyűjteménye, a B. A. P. Macimúzeum.
Rengeteg babával, retró játékkal, muzeális babakocsival, antik bútorral is ismerkedhetünk
a részletes, igényes, ingyenes tárlatvezetés során.
Legalább egy-másfél órát szánjunk a látogatásra!
Belépőjegy: felnőtt 650 Ft, gyermek és nyugdíjas 350 Ft, csoportos 300 Ft.
Cím: Rákóczifalva, Szabadság tér 3.
(A Szolnok–Rákóczifalva közvetlen buszjárat „Rákóczifalva, városháza” megállójánál.
Autósok a 442. sz. főútról (Szent László király út) a városközpontba vezető Rákóczi útra
fordulva érik el.)
Telefon: +36-20-568-4463; honlap: www.macimuzeum.hu
A TKM pecsét száma: 3119

2017. március 31-től pecsételőhelyünk lett a közigazgatásilag Jászberényhez tartozó Portelek határában a
Nagy János Helytörténeti Gyűjtemény.
Cím: 5152 Portelek tanya 91.
A tanyamúzeum jellegű, igen hangulatos, látnivalókban gazdag kiállítóhely egész évben
megtekinthető a tulajdonossal egyeztetett időben:
Balog Gyula, telefon: +36-20-392-7154
A tanya „élő”, háziállatokkal is találkozhatunk. A látogatás díjtalan.
Megközelítése:
A Farmos községet Jászberénnyel összekötő 3117 sz. országúton felirat és múzeum kresztábla
jelzi a kelet felé induló földút kiágazását (a porteleki elágazástól délre kb. 1,3 kilométerre).
A földúton 900 méter megtétele után (felirat) jobbra fordulva érünk a tanya kapujához.
Autóbuszjárat:
A 4665. sz. mezőben találjuk a menetrendjét. A volt Rekettyési iskola épülete előtt,
a „Pincegazdaság” nevű megállóban kell leszállni. A műúton Jászberény felé indulva
100 méter után érjük el a kelet felé induló földút kiágazását (felirat és múzeum kresztábla).
A földúton 900 méter megtétele után (felirat) jobbra fordulva érünk a tanya kapujához.
Már vadonatúj piros turistajelzés is vezet oda!
(A buszmegállótól összesen 1100 méter kényelmes séta. A tanyán kényelmesen kipihenhetjük
ezt a kis fáradalmat, virágoskertjében fedett helyen pad és asztal is van.)
A TKM pecsét száma: 3096

2017. április 15-től pecsételőhelyünk lett
Regéc vára
Nyitva egész évben 09–16 óráig. Telefon: +36-20-231-9562
Megközelíthető mind Regécből mind Mogyoróska községből jelzett turistaúton; továbbá
Regéc keleti, Óhuta felőli vége irányából kocsival is járható földúton, egészen a hegytetőn
lévő felső parkolóig.
A fogadóépületben még a pénztár előtt mosdó, kávézó, ajándékbolt, pihenőterasz.
A TKM pecsét száma: 3121
info@regec.hu www.regec.hu

2017. április 15-től pecsételőhelyünk lett
Regéci Látogatóközpont
Regéc, Fő u. 42.
Bástyaszerű új épület a falu közepén, a r. k. templommal szemben, a községháza nevű
buszmegállónál.
(Menetrendi mező: 3821. sz., Novajidrány vasútállomástól 2017. ápr. 1. - november 5-ig
munkaszüneti napokon közvetlen buszjárat — mely oda-vissza csatlakozik a Budapestről is elérhető
miskolci személyvonathoz.)
Nyitva egész évben 09–16 óráig. Telefon: +36-30-305-5775
(Kiállítás, kőtár, vetítőterem, információs pont, kávézó, ajándékbolt, mosdó)
A TKM pecsét száma: 3122
info@regec.hu www.regec.hu

 

2017. május 24-től pecsételőhelyünk lett
Távírótörténeti Muzeális Tárlat — Sáfár József távíró gyűjteménye
Budapest XVII., Rákoskeresztúr, Pesti út 115.
(a Podmaniczky–Vigyázó kastély udvari oldalszárnyában).
Díjmentes belépés, szakszerű tárlatvezetés.
Díjmentes parkolás az udvarban.
A 97E, 161, 169E, 202, 261E buszjáratok Szent Kereszt téri megállójától 4 perc séta.
Nyitva csütörtökönként és minden hónap első szombatján 10–14 óráig.
A kiállítást Kiskönyvtárunk 842. sz. kötete mutatja be.
A TKM pecsét száma: 3117
www.taviromuzeum.hu

 

2017. május 27-től pecsételőhelyünk lett
Karácsony Kiállítás és Szalon
Szentendre, Bercsényi utca 1.; bejárat a Bogdányi utca felől.
Nyitva a hét minden napján 10–18 óráig, belépés 17.45-ig. A látogatás díjmentes.
A kiállítóhelyhez karácsonyi témájú, gazdag kínálatú ajándékbolt csatlakozik.
A TKM pecsét száma: 3120
www.hubayhaz.com

 

Könyvbemutató Jászjákóhalmán

2016. december 6-án a bélyegzőhellyé avatást követően Terjéki Tünde polgármester asszony szervezésében
ünnepélyes körülmények között mutattuk be alapító tagunk, helyi klubvezetőnk legfrissebb
munkáját, Kiskönyvtárunk 841. számú kötetét: Híres mesterségek – állandó kiállítás. A könyv-
bemutatón számos idős asztalos és cipészmester volt jelen, a könyvecskénk az általuk
a gazdag gyűjteménynek ajándékozott tárgyi emlékekről, szerszámokról szól.
A bemutatón külön kiemeltük, hogy folyamatosan a Jászság minden településéről megjelenik
kötet a sorozatunkban, hála Fodor István elnökségi tagtársunknak, továbbá
Dr. Dobos Lászlónak a Jászok Egyesülete elnökének, Dr. Pócs János parlamenti képviselőnek,
Kladiva Imre mecénás plébánosnak, ifj. Pócs János marketing bizottsági tagnak egyben kiváló
fotósnak; és más jeles adakozó, támogató személyiségeknek.
Jászjákóhalmáról egyébként ez már az ötödik kötetünk!

Hat pecsét begyűjtése egy nap alatt

2016. augusztus 13-án tíz tagtársunk indult Keszthelyre — húsztól kilencven évesig —, hogy egyszerre hat idén pecsételőhellyé avatott ottani kiállítóhelyet keressen fel. Közülük három helyszínen aznap adtuk át ünnepélyesen a TKM bélyegzőt! A kirándulás során a belváros számos látnivalóját is érintettük. Keszthelyen és környékén, 20 km-es sugarú körben mostantól akár egy arany fokozat is könnyen elérhető!

Öt pecsét begyűjtése egy nap alatt — Mozaik Múzeumtúra

2016. október elsején, Egyesületünk nyílt napján Vácott jártunk, propagálva egyrészt 1977-ben indult bélyegzős játékunkat, másrészt a két év után megújult Mozaik Múzeumtúra játékot. Az Egyházművészeti Múzeumban, a Memento Mori kiállítóhelyen, a Váci Mosolyalbumban, a Modern Művészeti Gyűjteményben, végül Szabadi Kálmán hajókonstruktőr kiállításán kaphattak TKM pecsétet a résztvevők. Egyidejűleg a Mozaik Múzeumtúra két váci helyszíne megtekintését is igazolhatták a résztvevők.

 

Résztvevők toborzása a Mozaik Múzeumtúra játékra

Egyesületünk is bemutatkozott a Mozaik Múzeumtúra roadshow miskolci állomásán 2016. szeptember 30-án. A Vass Nóra osztályvezető kalauzolásával indult, kiállításokat felkereső séta elején minden résztvevő kaphatott pecsételőlapot játékunk megkezdéséhez. Az egyes bemutatóhelyeken szorgalmasan gyűjtötték is a bélyegzéseket. Remélhetőleg folytatják is a pecsétgyűjtést, s jövőre elérik az első arany fokozatot! Érdemes párhuzamosan teljesíteni a TKM pecsételős játékát a Mozaik Múzeumtúra okostelefonos, QR-kódos játékával!

Megkoszorúztuk a 25 esztendeje elhunyt Kiskönyvtár ötletadónk, Dr. Zákonyi Ferenc sírját

Köszönjük, hogy sokan lájkolták Haraszti Gábor facebook oldalán Zákonyi Ferenc Emléktúránkat.
A 2016. július 30-i, koszorúzással egybekötött megemlékezésen részt vett Dr. Zákonyi Ferenc két leánya, Tünde és Lilla asszony, továbbá egy füredi tisztelője, Erzsike néni is! Szívszorító találkozó volt a balatonarácsi temetőben. Tucatnyian hallgatták végig Haraszti Gábornak a 25 esztendeje elhunyt tudós balatonológus életútját, munkásságát felidéző, méltató, megilletődött szavait. Dr. Zákonyi Ferenc tett javaslatot közel 40 évvel ezelőtt a máig sikeres, egyedülálló Tájak—Korok—Múzeumok Kiskönyvtár elindítására. A résztvevők egész nap viselték az erre az eseményre készült, Dr. Zákonyi Ferenc arcképét tartalmazó kitűzőt.

20 résztvevője volt a badacsonyörsi
bélyegzőhely avató kirándulásunknak!

Balatoni hajózással színesített jól sikerült kirándulás során avattuk 3098. sz. pecsételőhelyünkké a badacsonyörsi Folly Arborétumot 2016. július 9-én! Köszönet az érdeklődő aktív résztvevőknek!
Minden kedves tagtársunknak, s természetesen mindenki másnak is javasoljuk megtekintését. A csodálatos kert egész esztendőben nyitva.

Köszönjük, hogy nagyon sokan látogatták meg sátrunkat a Múzeumok Majálisán!

Lezajlott a 2016. évi KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS,
és előtte a KÜLDÖTTVÁLASZTÁS

2016. évi rendes küldöttközgyűlésünk időpontja: 2016. április 24-e, vasárnap 10:00 óra,
határozat képtelenség esetén 10:30 óra. Helyszín: Láng Művelődési Központ, Budapest XIII. kerület, Rozsnyai u. 3. Napirendjét is meghatároztuk a 2015. május 31-i küldöttközgyűlésen egyhangúlag elfogadott tervünkben, illetve az elnökség ülésén
— Az Elnökség beszámolója a 2015. évi tevékenységről (mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági jelentés, szakmai beszámoló)
— A Felügyelő Bizottság beszámolója
— 2016. évi költségvetés és terv
— Tagdíjak megállapítása 2017-re
— Alapszabály módosítás
— Egyebek

A közgyűlést megelőzően, áprilisban területenként küldöttválasztó gyűlést tartottunk. Helyszínüket tagjainknak küldött évvégi levelünkben, továbbá honlapunkon és a Magyar Turista folyóiratban két hónappal előtte meghirdettük. A 2016. március 31-éig beérkezett 2016. évi tagdíjú tagok voltak választhatnak és választhatók.

— A rendes tagok budapesti, határon túli, Komárom­–Esztergom, Nógrád és Pest megyei küldötteinek választása Budapesten, 2016. április 4-én, hétfőn, a 16:00 órai határozat képtelenséget követően, a meghirdetett második időpontban, 16:30-kor történt, a székhelyünkön, XI. kerület Etele út 59–61., az I. emeleti étkezőben történt;

— a többi nyolc dunántúli megyében élők küldötteinek választása Dunaújvárosban, 2016. április 6-án, szerdán, az Intercisa Múzeumban (Városháza tér 4., II. emeleti előadóterem) a 10:30-kori határozat képtelenséget követően a meghirdetett második időpontban, 11:00 órakor történt;

— a többi nyolc dunáninneni megyében élők küldötteinek választása Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban (Kossuth tér 4., az I. emeleti konferenciateremben) 2016. április 8-án, pénteken, a 09:30 órai határozat képtelenséget követően, a meghirdetett második időpontban, 10:00 órakor történt.

Mindhárom küldöttválasztó gyűlésen jelen volt a jelölő bizottság elnöke, az egyesület irodavezetője és az egyesület elnöke. A budapesti küldöttválasztáson rajtuk kívül egy elnökségi tag, a dunaújvárosin pedig az egyik alelnök és egy elnökségi tag is jelen volt.
A megválasztott küldöttek Meghívót és Megbízólevelet kaptak a 2016. április 24-i küldöttközgyűlésre.

A küldöttválasztásokról és az éves küldöttközgyűlésről, azok helyéről, időpontjáról, napirendjéről a 2015. évi tervjavaslaton, a 2015. május 31-én egyhangúlag elfogadott terven kívül mind a tagcsoportvezetők, mind az egyéni tagok 2015. nyarán, őszén és decemberben is kaptak értesítést, honlapunkon is olvasható volt februártól, s közzétételre került a Magyar Turista című folyóirat 2016/2, február 1-jén megjelent száma Magyar Túrázó melléklete V. oldalán, így arról minden TKME tag és mindenki más érdeklődő több forrásból és számos alkalommal — első ízben már majdnem egy évvel előre — értesülhetett.

A 2016. április 24-i küldöttközgyűlés az első időpontban határozat képes volt.
Az Elnökség öt tagja, a Felügyelő Bizottság mindhárom tagja, valamennyi megválasztott küldött jelen volt. A 21 szavazóképes tagtárson kívül további kilenc tag illetve vendég vett részt a küldöttközgyűlésen.

Egyhangúlag, tehát ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra került a 2015. évi mérleg, eredménykimutatás, közhasznúsági és szakmai beszámoló.

A 2015. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámoló főösszegei a következők:
eszközök és források értéke (mérleg főösszege): 13 814 000 Ft
közhasznú tevékenység bevétele összesen: 6 223 000 Ft
közhasznú tevékenység ráfordításai összesen: 5 370 000 Ft
A 2015. évi közhasznú eredmény: 853 000 Ft.

Hasonlóan egyhangúlag elfogadásra került a Felügyelő Bizottság beszámolója, valamint a 2016. évi terv és költségvetés.
A küldöttközgyűlés határozott a 2017. évi tagdíjakról, melyeket legkésőbb 2017. február 28-ig kell majd befizetni az Egyesület pénztárába, vagy bankszámlájára. Minthogy a tagcsoportok nem kezelhetik a TKME pénzét, minden ún. rendes tagnak közvetlenül magának kell gondoskodnia a tagdíj időbeni, az Egyesület pénztárába, vagy bankszámlájára való pontosan dokumentált eljuttatásáról.
A 18 év alattiak és a 70 év felettiek tagdíja 2000 Ft, a nyugdíjasoké 3000 Ft, a köztes korosztályúaké 5000 Ft lesz 2017-től. A jelenlegihez képest nagynak tűnő változtatást az indokolja, hogy négy, illetve öt esztendeje változatlanok a tagdíjaink.

A tagdíjváltozás és a befizetési határidő változásának megfelelően egyhangú szavazással módosításra került az Alapszabály ezeket tartalmazó két pontja. A küldöttközgyűlés ezt követően egyhangú szavazással elfogadta az Alapszabály egységes szerkezetbe foglalt, 2016. április 24-től hatályos szövegét. Határozatban erősítette meg a törvényi előírásoknak való megfeleltetés miatt szükségessé vált — és 2015. októberében jogerőre is emelkedett végzésben a törvényszék által jóváhagyott — 2015. május 31-i, valamint az 5 esztendőre megválasztott új Elnökség és Felügyelő Bizottság tagjait felsoroló 2015. november 7-i hatályos Alapszabály módosításokat is. A szavazattal rendelkezők Debrecen, Dunakeszi, Hajdúhadház, Hatvan, Jászjákóhalma, Pécs, Szentes, Veszprém és Budapest településekről érkeztek. A több, mint négyórás közgyűlés résztvevőinek zöme legalább egyszer hozzászólt — első sorban a tagdíjakat tárgyaló napirend — vitájában.

 

Megjelent a TKME Aranykönyve!

Az 1977-ben az országjáró pecsételős játékkal indult, 40. évében járó mozgalmunk kezdeteit, megálmodóit, jeles személyiségeit, legaktívabb tagjainkat, elnyert kitüntetéseinket, kiadott könyveinket, egyedülálló Kiskönyvtárunkat és annak néhány neves szerzőjét, valamint bemutatkozásainkat, programjainkat, konferenciáinkat, vezetőségi üléseinket, továbbképzéseinket, tagcsoportjaink életét stb. bemutató, többszáz fényképpel illusztrált könyvünk támogatás ellenében átvehető, illetve 2100 Ft-ért megvásárolható az április 24-i küldöttközgyűlés végén, az április 25-i félfogadási időben, a május 15-i teljesítménytúra célállomásán, s május 21-22-én, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a Múzeumok Majálisán lévő sátrunkban. A kiadvány — melynek borítóján Egyesületünk alapító elnöke, Székely Miklós fényképe látható — az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2015. évi szakmai pályázatán elnyert mintegy 70%-os támogatással jelenhetett meg.

Pünkösdi teljesítménytúránk

2016. május 15-én pünkösd vasárnap rendeztük hatodik alkalommal hagyományos teljesítménytúránkat a Tolnai-hegyhátban. Segítőnk a Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület volt, ők biztosították a bonyhádi és hőgyészi pontőröket. Együttműködő partnerünk, Kurd Község Önkormányzata gondoskodott immár hatodszor a fáradt vándorok terülj-terülj asztallal való fogadásáról. Az esős, inkább hideg, mint hűvös időre tekintettel be is fűtöttek a művelődési otthonban.
Csodálatos környék, változatos, látványos útvonal, kisgyermekeknek is ajánlott túra. Ember alig járta erdők, teli vaddal, mesébe illő cseppnyi vadászház, foglalt forrás, bájos tavacskák, az ellenőrzőpontok hangulatos pihenőhelyeken vannak, érintettük Annafürdő vadaskertjét, egy minden lakott helytől távoli álló kis kápolnát, a középkori Papd falu egyetlen ránk maradt emlékét, őskori sáncot, a feltáró tudós Wosinsky Mór emlékoszlopával, s egy szőlőhegyet. A rajt és a cél között egyetlen települést érint a túra, az erdők közt megbújó hangulatos Mucsi községet. Horgásztava büféje az egyik ellenőrzőpontunk. Induláskor részletes itinert adunk a kezekbe, mely az útvonal kimerítő leírásán túl a települések, látnivalók ismertetőjét is tartalmazza. A rajtnál megvásárolhatták a terület pontos turistatérképét (1:25 000, 5 méterenkénti szintvonalakkal). A célban letusolhattak, s válogathattak a tálca zsíroskenyér mellé kínált presszókévából, fínom teákból, számos üdítőből. Rendszeresen visszatérő vendégeink vannak, idén sem bánta meg, aki eljött! Részletes leírása itt a honlapon a Kirándulások menüpontban!
A túra a Nyugati fények 2016 teljesítménytúra mozgalom része!
Idén negyvenkét résztvevőnk volt, küzdöttek az aranyat érő májusi eső okozta sárral az Albertirsa, Biatorbágy, Bonyhád, Budapest, Dombóvár, Dunaújváros, Göd, Gyulaj, Izmény, Kaposvár, Kurd, Pécs, Pogány, Szekszárd, Székesfehérvár, Tolna, Úrhida, Várda településekről érkezett turisták.

Részt vettünk a 39. budapesti Utazás Kiállításon

Igen sokan keresték fel március 3-6 között standunkat mind tagjaink közül, mind érdeklődők az ország minden részéből. Érdekes helyszíneket bemutató szórólapokkal és idei, valamint 2017. évi kártyanaptárral fogadtuk őket. A kitett kb. száz színes fényképünk közül legalább hármat felismerők ajándékot kaptak. A teljesség igénye nélkül (hiszen nem mindenki állt meg hosszabb beszélgetésre a pultunknál járó többezer látogató közül): jöttek Győrből, Csornáról, Hegykőről, Sopronból, Szombathelyről, Vasvárról, Veszprémből, Pécsről, Dombóvárról, Tamásiból, Kakasdról, Kaposvárról, Székesfehérvárról, Érdről, Pomázról, Solymárról, Szentendréről, Budaörsről, Törökbálintról, Nagykovácsiból, Velencéről, Dunaújvárosból, Ceglédről, Szolnokról, Szegedről, Szentesről, Békéscsabáról, Berettyóújfaluból, Debrecenből, Miskolcról, Szendrőről, Golopról, Iglóból, Záhonyból, Beregszászból, Hatvanból, Jászberényből, Egerből, Feldebrőről, Pásztóról, Kemencéről, Pécelről, Csömörről, Gödöllőről, s természetesen Budapestről. Többen ígéretet tettek, ismét elkezdik a bélyegzést országjáró kirándulásaik során, azaz bekapcsolódnak negyvenedik évében járó pecsételős játékunkba. Vittek is többszázan bélyegzőlapot maguk és családtagjaik részére. Tisztelettel köszönjük a megtisztelő látogatást mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk!

Már kapható sokféle látványtérkép! Várak, kastélyok, templomok, emlékhelyek, híres magyarok, kegyhelyek, búcsújáróhelyek.